Tudta-e Ön, hogy…?

A világstatisztikák alapján Magyarországon körülbelül 1250 ember él porphyria-val. Ebből ma közel 500 beteg ismert, tehát az érintettek több, mint fele a tudta nélkül él együtt ezzel a veszélyes betegséggel.

  • Ismert betegek száma1992-ben: 17
  • Ismert betegek száma 2018-ban: 495
  • Magyarországon élő porphyriás betegek száma: 1250 (világstatisztikai becslés alapján)

Adó 1% – Porphyria Alapítvány – 18042845-1-13

A Porphyria Alapítvány, a kezdetek óta, az Önök támogatásának és az orvosok áldozatos munkájának köszönhetően tud segíteni az Országos Porphyria Központnak új betegek felkutatásában, a látókörbe került betegek családtagjainak szűrésében, valamint támogatni a betegségben szenvedők kórházi gyógykezelését.

Ezúton is köszönjük a támogatást azoknak, akik alapításunk óta önzetlenül segítettek alapítványunk céljainak elérésében.

Sajnálatos tény, hogy ma Magyarországon az adózók 50%-a nem rendelkezik az adója 1 százalékáról, így az nem jut el egyetlen civil szervezethez sem. Pedig az adó 1 százalék felajánlás nem jár külön kiadással (hiszen a már úgyis befizetett adó egy része), és csupán néhány percet vesz igénybe. Támogassa Ön is azt a szervezetet, melynek tevékenysége leginkább közel áll a szívéhez.

Ha céljaink elérésében szeretné alapítványunkat támogatni adó 1 százalékával, nincs más dolga, mint ügyfélkapun keresztül kitölteni az szja 1+1 százalékos formanyomtatványt, vagy letölteni az adó egy százalék rendelkező nyilatkozatot weboldalunkról, értelem szerűen kitölteni,majd az SZJA bevallással együtt benyújtani a NAV-hoz postai úton, vagy személyesen. A rendelkező nyilatkozat kitöltésével kapcsolatban keressen bennünket bizalommal, kollégáink készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

Az adó 1 százalék felajánlása esetén mindig legyen körültekintő! Amennyiben alapítványnak ajánlja fel adója egy százalékát, akkor győződjön meg róla, hogy helyesen írta be a kiválasztott alapítvány adószámát.
A porphyria Alapítvány esetében az alábbi adószámot kell helyesen beírni: 18042845-1-13. Elegendő egy szám eltérés, és máris érvénytelen a felajánlása.

Kérjük támogassa Ön is adója 1 százalékával a Porphyria Alapítványt, hogy továbbra is megkönnyíthessük a porphyriás betegek és családtagjaik életét.

Köszönjük segítségét,

a Porphyria Alapítvány kuratóriuma

 

Külön felhívjuk még figyelmüket, hogy a másik adó egy százalékot k-ki lelkiismerete szerint felajánlhatja valamelyik történelmi egyháznak, ily módon is segítve azok karitatív munkáját.
Ehhez “A kedvezményezett technikai száma neve” felirattal jelzett keretet is ki kell tölteni!